Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Gyerekjóga tábor #Galagonyaház 2018. 5. és egyben utolsó nap délután

A vásár után a suli jóga következett, szintén összefoglalásra törekedtünk. Jóga szóláncot játszottunk, és ezzel átismételtünk egy csomó nagymozgást és ászanát, amivel a héten megismerkedtünk, sőt még újak is felmerültek: asztal, őzike, nyuszi ugrás, nyúl póz, lefelé néző kutya, pók, hattyú, fecske, sas, pillangó ülés, elefánt, tigris, mérleg póz, gólya járás, sánta róka, talicskázás, fél gyertya, gerinc csavarás. Amikor elakadtunk a szóláncban, a Jóga anatómia könyvet ütöttük fel, és onnan választottunk ászanát. Levezetésként Szabadulás a labdától játékot játszottunk, és végül egy nagy jutalom pikniket rendeztünk a nagyoknak is, ahol nasizhattak és választhattak matricákat, kis ajándékokat az egész hetes munkáért.
Szerintem nagyon jól sikerült tábort tudhatunk magunk mögött. Nagyon jó gyerek csapat jött össze, és a vegyes csapat is jól működött. A nagyok sokszor beültek a kicsik foglalkozására, és hallottam, hogy mondják, milyen cukik, mosolyogva nézik őket. A kicsik csodálták a nagyokat. Szinte minden nagynak megvolt a kicsi pártfogoltja :) Minimális volt az elsimítandó ügy, aranyosak voltak, szépen dolgoztak :) Szerintem ez egy nagyon tartalmas, gazdag, elég sűrű, ugyanakkor minőségi szabad játékra is teret és időt biztosító, harmonikus tábor volt :)



Kövess minket a Facebook-on!